Semmivel nem érzem magam jobban, de legalább már el tudom terelni a figyelmemet. Ma anyu meg Csengi bementek a kórházba, aztán mennek a piciért Mamishoz, én meg itthon maradtam. Takarítgatok. Addig se jut időm gondolkodni, meg legalább anyunak is segítek vele. Mamis, mint általában, most is cseszegeti anyut. Én nagyon szeretem az öreglányt, de legalább ilyenkor fogná be a száját egy picit. :S Háth most úgy tűnik, hogy minden rossz. Egy ideig így is lesz. Végre van valami jó hír is: Zoli már eszik majdnem rendesen, de még mindig úgy néz ki, mit egy anorexiás és még mindig nem nagyon tud a lábára állni. Valaki mindig ott van mellette (leginkább anyu), hogy etesse, szórakoztassa, és ha van valamire szüksége akkor odavigye. Küldtem be Zolinak filmet, hogy legalább tudjon nézni valami értelmeset, amit szeret is. Megpróbáltam olyan filmeket küldeni neki, amit tudom, hogy szeret. Már legalább van motivációja a gyógyuláshoz: már azon gondolkodik, hogy jövőhéten visszamegy dolgozni (amit persze ha lehetne se engednénk). Háth mi próbálkozunk javítani az állapotán, de nem könnyű egy olyan embernél, aki tudja, hogy tüdőrákja van és nincs sok ideje hátra. :(
Nah megyek vissza takarítani. Majd írok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése